MU Színház
A Hoppart Korijolánusza magyar előadás. És a főszereplői mi vagyunk. Mi mindannyian, rómaiak. Vagyis magyarok. Akik a szocializmust gyerekként éltük meg. Akik kihasználtuk a rendszerváltás okozta hatalmi átrendeződést, és politikusokká lettünk. Akik még hittük ’89-ben, hogy most majd minden másképp lesz. Akik azóta megtanultuk a legarcátlanabb cinizmussal elhitetni, hogy most majd minden másképp lesz. Szükségünk van a Korijolánuszokra, akik elvégzik helyettünk a piszkos munkát. És nincs szükségünk rájuk, amikor már nincs szükségünk rájuk. Minden szabály csak egy pillanat. Ez is.
Múlik most minden. Gondolkodjatok!”
Az előadás világa messzire rugaszkodik a kosztümös történelmi drámáétól. A nemes és nemtelen rómaiak beszédes redőkbe rendezett tógák helyett a XX. század hatvanas-hetvenes éveinek ma már kissé gyomorforgató - s így egy politikai történetben mégiscsak stílusos - öltözékeiben mozognak. Izsák Lili és Borovi Dániel színpadképe mintha valami hiperrealistán eltúlzott szocialista tablót keltene életre. Háttérben a MU Színház lepusztult művházakat idéző, szutykos üvegtéglákkal ékeskedő fala, előtte a dzsörzé-világ ruhái járnak-kelnek ugyanazon kor foteljei, székei, jellegzetes mélyhűtője és kistévéje között.
Ezek a fiatalemberek - az egykori Ascher-Novák zenésszínész-osztályból kisarjadó HOPPart Társulat tagjai - arról beszélnek-játszanak előadáshosszat, ami éppen körülöttünk zajlik, ennél fontosabb és hasznosabb küldetést pedig nemigen tudok elképzelni a kortárs színháznak.