január 22., szombat 18:00
MU Színház
Gergye Krisztián Társulata
A szatír (60')

Gergye Krisztián A Szatír címmel készített előadásának első változatát 2005-ben a Trafóban mutatta be. „A szerzőre jellemző: szinte sosem fejez be, legfeljebb abbahagy. Szorgalmas és kérdésekkel, kételyekkel teli alkotóművészként folyamatosan javít, alakít, újrarajzol, átgondol.” (exit) A darab átdolgozását, teljes újrarendezését 2008 szeptemberében a MU Színházban mutatta be megújult társulatával. Azóta több magyarországi helyszín mellett a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében is megfordult az előadás.

A szatír eredetileg egy képzeletbeli természeti lény, az isten és a bak összetétele, mely az ősi, természetes állapotot kereső vágy szülötte. Nem a keresztény, de még csak nem is a harmonikus, kulturált görög világ terméke, hanem eredendően barbár gyökerű. Barbársága az elevenséget, az élettel teltséget, az élet bűntudat és morál nélküli feltétlen élvezetét jelenti, ami az erős nemi jellegben, a hangsúlyozott testiségben kap formát. A szatír alakja (karaktere) alkalmas arra, hogy kulturális kontextusban lehessen felmutatni a lélek által még le nem igázott test sajátságát.
 
A Szatír plasztikusan megmutatja, amint a kultúra lehull: azt keresi, hogy mi van a mélyben, mit próbál kezelni, kordában tartani és sokszor elhazudni – de legalábbis elfedni – az, amit időről időre kultúrának nevezünk. Lélegzetelállító és szinte fölfejthetetlen, ahogy korok jellemző ikonjai egymásra rétegződnek, lehullnak, játszanak egymással ebben a hol virgoncan derűs és ironikus, hol élesen szatirikus, hol archaikus módon testi és kétségbeesetten szenvedélyes, mindenestül fölszabadító és végtelenül szomorú előadásban.
 
Gergye Nietzsét idézi: „A természetet, melyhez még nem nyúlt kutató kéz, amelyen a kultúra még nem tett erőszakot – ezt látta a görög ember a szatírban, s a szatírban nem látta még a majmot. Ellenkezőleg: az ember ősi példánya volt ő, legemelkedettebb és leghevesebb indulatainak kifejezése, ő, a lelkes rajongó, akit elragadtatással tölt el az isten közelléte, ő a résztvevő, kísérő, akiben megismétlődik az isten szenvedése, a természet szíve mélyéből hirdetője a bölcsességnek, jelképe a természet nemi mindenhatóságának, melyet a görög ember szent tisztelettel csodált. Fönséges és isteni volt a szatír…”
(Nietzsche: A tragédia születése…)
 
A Szatír a XV. Alternatív Színházi Szemle versenyprogramjának meghívottja és különdíjjal jutalmazott előadása.
 

Szereplők: Gergye Krisztián, Virág Melinda, Hoffmann Adrienn, Ágens, Tárnok Marica
Zene: Alfred Schnittke
Ének: Ágens
Jelmez: Béres Móni
Fény: Fogarasi Zoltán
Hang: Boudny Ferenc
Smink, maszk: Károlyi Balázs
Dramaturg: Miklós Melánia
Produkciós manager: Trifonov Dóra
Rendezés, koreográfia, látvány: Gergye Krisztián

 
Gergyénél nincs test, mely ne vágyakozna,  lüktetne, sóvárogna folyton a többi test iránt. (…) Transzszexuális mélyfúrások Gergye-módra, avagy ironikus nemiszerv-börze, szórakoztatóan gátlástalan, művérben tocsogó, rakoncátlan, morbid revü – Nietzsche bűvöletében.

Tóth Ágnes Veronika, Revizor - A hermafroditák diszkrét bája
 
Gergye kedveli a mitológiai szörnyalakokat: kitartó munkával magához édesgeti, a tenyeréből eteti, elcsábítja, majd magáévá teszi őket. A felfokozott létezés gyönyörétől kifacsarodó tagok, a lágyan erotikusból kibomló trágár gesztusok oka és célja a mindent és mindenkit elemésztő, kancsal vágy. (…) Lenge khitón és makulátlan kosztüm, megszaggatott frakk és patában végződő  körömcipő: Gergye nietzschei víziójának alapja a rögeszmés ismétlődés; annak tudása, hogy a ragyogó napfényben a derűs boristennek dedikált ünnepi tánc az éjsötétben testek gyilkos  marcangolásává magasztosul. Az isteneket végül felfalják.
Jászay Tamás – Alternatív Színházi Szemle fesztiválnapló, www.aszsz.eu