Trafó
Bemutató éve: 2023
Angol nyelvű bevezetővel, magyar fordítással
„»Mikor kiemelnek a kerekesszékből, szembesülök a valósággal, hogy nem tudok táncolni és mégis tudok« – mondta az IDOL egyik résztvevője. Táncolni valóban több, mint csupán mozogni; ez egyben önkifejezés és átlényegülés a mozgási energia által, ami érkezhet kívülről, az egyénen túlról is. Ahogy a nem-normativizálható testeket gyöngéden megérintik, mozgatják és hordozzák, látjuk a korlátaik feloldódását a bizalom és a kölcsönösség által.
A beleegyezés nem magától értetődő, ha valaki nem tud beszélni, vagy akár csak a kezét felemelni. A kezdeményezés szabadsága és olyan apró gesztusok, mint egy biccentés jelzik, hogy a résztvevők önként vesznek részt a folyamatban, amely egyensúlyra törekszik köztük és a professzionális táncosok között.
Több mint egy éven át dolgozva a csoporttal a többszörös Lábán-díjas koreográfus Hód Adrienn sajátos, improvizációs technikákon alapuló workshop-módszert fejlesztett a nem-normativizálható testekkel közös munkára. Először a társulat tagjaként csatlakozott a próbákhoz, hogy minden mozdulatot, minden egyes impulzust belülről megértsen, majd ezeket kiemelhesse és felnagyíthassa. Hagyta, hogy a különböző testek tanítsák őt, és a természetes csoportdinamikákból hozott létre előadást, a kiszámíthatatlanságot kreatív hajtóerőként elfogadva. Mindent megtett, hogy a résztvevőkből a legjobbat kihozza, tágítva a határaikat, ösztönözve őket a személyes bevonódásra és a visszajelzésre. Különleges munkamódszere a világon bárhol alkalmazható, hogy megtapasztaljuk az akadálymentesítést testben és lélekben, ami a társadalmi szemléletformáláshoz szükséges, hogy a köztereket, a jogot és az élet valamennyi területét akadálymentessé tegyük.” Bálint Orsolya, kurátor
Előadók: Gláser Márton, Gyulavári Ági, Kacsó Imola, Karcza Boglárka, Kerekes Tamás, Marián Márk, Mészöly Andrea, Nagy Levente, Pakh Anna, Pataki Panka, Sudár Henrietta, Tóth Kata, Tóth Károly, Vay Ábel.
Rendező, koreográfus: Hód Adrienn
Művészeti asszisztensek: Kacsó Imola, Gláser Márton
ArtMenők szakmai/csoportvezetők: Mészöly Andrea, Gyulavári Ági
ArtMenők szakmai/csoport asszisztensek: Sudár Henrietta, Tóth Károly
Zeneszerző: Mákó Rozi
Fénytervező: Dézsi Kata
Stylist: Szeri Viktor
Fotók: Ofner Gergely, Bede Kincső
Az ArtMenők Művészeti Program vezetője: Kopeczny Kata
Külön köszönet az ArtMenők szülőknek a támogatásukért
MEGJELENÉSEK
“az Idolban nem arról van szó, hogy csoda történik, és a nem normativizálható testű előadók – bármilyen furcsa, ma ez a leginkább korrekt fogalom a szakirodalom szerint – megtanulnak szépen mozogni és artikuláltan kifejezni magukat. Távolról sem, sőt, a darab premier plánban mutatja meg, azaz nem hazudja el, meddig terjednek a határaik, hol húzódik az vonal, amit sem fizikailag, sem mentálisan nem képesek átlépni. A csoda abban van, ha e korlátokon és határokon belül is érzékelhetővé válik az emberi egyedülvalóságuk, és az, hogy minden létező gát és fojtogató körülmény ellenére: szabadok és önhitelesek.”
Králl Caba, Élet és Irodalom
VENDÉGJÁTÉKOK
Trafó, Budapest (HU), 2023
Under500 Festival, Budapest (HU), 2023
HODWORKS
A társulatot 2007-ben alapította Hód Adrienn. Szabadúszó alkotókkal működő, a hazai és a nemzetközi kortárstánc-színtéren is aktív együttes. A társulat kemény magját képező táncosok változó konstellációkban már évek óta dolgoznak együtt. Az előadások ismeretlen, határfeszegető irányokat jelölnek ki, gyakran foglalkoznak a teljesen lecsupaszított emberi test fizikalitásával. Tartalmukat az absztrakt megjelenés és a konkrét, gyakran verbalizált jelentés közti finom mozgás jellemzi. Témáik az univerzális emberi tapasztalatoktól a konkrét, jelenkori előadóművészeti problémákig terjednek. A HODWORKS előadásait három alkalommal válogatták be az európai tánchálózat Aerowaves programjába, a társulat Magyarországon pedig többszörös nyertese a Lábán Rudolf- és Imre Zoltán-díjnak.
ARTMENŐK
Az Artman Egyesület munkája során halmozottan sérült, autizmussal élő, értelmi akadályozott és látássérült emberekkel dolgozik együtt inkluzív, vegyes képességű csoportokban. Idén tizennyolcadik éve nyitják meg a közös tánc, önismeret és művészi alkotómunka lehetőségét művészeti, terápiás és oktatási programokon keresztül sérült és ép emberek számára. Erőfeszítéseiket számos díjjal jutalmazták. 2014-ben a Tempus Közalapítvány Nívó Díját érdemelték ki, 2018-ban a Lábán Rudolf különdíjat kapták meg, 2019-ben a Fidelio Kult50 válogatásába kerültek.
A HODWORKS-szel együttműködő, 2020-ban létrejött ArtMenők az Egyesület ifjúsági programja. Célja, hogy a különböző fogyatékossággal élő és ép fiatalok együtt és egyenértékűen, közös témafelvetések és döntések mentén vegyenek részt mozgásos foglalkozásokon. Ezeken az alkalmakon alkotói és előadóművészi folyamatokon keresztül mozgásszínházi előadások jönnek létre. Az Idol a második nagy színpadi produkciójuk.
KAPCSOLAT
Hód Adrienn
hodworks@gmail.com
+36308506572
Kopeczny Kata
kopecznykata@gmail.com
+36303078734
Facebook ▷▷ Hodworks
Instagram ▷▷ Hodworks, artman_egyesulet
Web ▷▷ hodworks.hu, artman.hu
Támogatók
OFF Alapítvány, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budavári Önkormányzat,
Nemzeti Kulturális Alap, Műhely Alapítvány