MU Színház
Veretős kortársmulatós
Non-verbális
Trigger warning: stroboszkóp, füst, vaksötét, erős hanghatások, 12+
Horváth Nóra és Oláh Balázs BÁL című előadása a falunapok, esküvők és családi ünnepségek világából hozza a kortárs színpadra a mulatóst. A megemelt pódiumon táncoló páros az ismerős mozgásformákból indul ki, miközben a vezető és követő szerepe folyamatosan változik, a megszokott lépések pedig új ritmust és hangsúlyokat kapnak.
A gyakran a trash kultúrához sorolt mulatóst a BÁL úgy helyezi kortárs színpadi közegbe, hogy nem ironizál rajta. Rácz Olivér élő mulatós zenéje Molnár András kísérleti elektronikájával kerül párbeszédbe anélkül, hogy az ismerős dallamok elveszítenék karakterüket. A BÁL egy sokak számára ismerős, mégis ritkán komolyan vett kulturális formában egy ma is élő, folyamatosan alakuló közösségi tánchagyományt mutat meg. (Szirmay-Kalos Léna, kurátor)
„A nézését meg a járását…”
A mulatós műfajokról mindenkinek van véleménye. Van, aki rajong érte, van, aki nem tudja elviselni sem. Ám legyen szó esküvőről, tavaszi bálról, vagy születésnapról, szinte elkerülhetetlen a vele való találkozás. Kultúránk szerves része, hiszen tömegek fogyasztják. Mi történik, ha ezt a műfajt és a hozzá kapcsolódó zsigeri, közösségi élményt kiemeljük megszokott közegéből?
A BÁL górcső alá veszi, feldarabolja, kiforgatja, újra gyúrja és beviszi a színpadra a mulatóst, mert nincs kevesebb joga ott lenni, mint bármely más táncnak. Lehetőséget ad a mulatósnak felszabadulni és találkozni egy másik, hozzá hasonlóan élő kultúrával: az elektronikus zenével, melynek karakterét az energikus lüktetés, a torzított és rétegzett hangzásvilág adja.
A színpadon ez a két, egymástól távolinak tűnő zenei és táncstílus nemcsak Horváth Nóra és Oláh Balázs a mulatóst, a népit és a kortárst ötvöző koreográfiájában találkozik, hanem a táncukat élőben kísérő zenész-alkotótársak személyében is. Molnár András a kísérleti elektronikus zene felől érkezik, és számos koreográfus állandó alkotótársa, míg Rácz Olivér énekes-billentyűs nagysikerű mulatós előadó., aki először működik közre kortárstánc előadásban.
A BÁL rávilágít arra, hogy hagyományrendszerünk nem csupán a múlt lenyomata, hanem egy mai napig formálódó, élő kultúra része. Egy szélsőségesen megosztott társadalomban közös platformot kíván teremteni az ellentétek együtt létezésére, a különbözőségben rejlő lehetőségek inspiráló találkozását ünnepli.
KREDITEK
Táncművész, alkotó: HORVÁTH Nóra
Táncművész, alkotó: OLÁH Balázs
Zenész, alkotó: MOLNÁR András
Zenész, alkotó: RÁCZ Olivér
Fénytervező: DÉZSI Kata
Látvány és jelmeztervező: VASS Csenge
Jelmeztervező asszisztens: MAKAI Panna
Konzultáns: SZERI Viktor
Produkciós vezető: DOSZPOTH Rebeka
A produkció a Budapest Fővárosa Önkormányzata által meghirdetett
Staféta program keretében valósult meg.
Támogatók: Staféta program, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Nemzeti
Kulturális Alap, SÍN Művészeti Központ, TÉGLÁS Krisztina
Megjelenések
„Az érdekelt minket, hogy ma, Magyarországon az emberek milyen módon kapcsolódnak a tánchoz, milyen módon van jelen az életükben, mint testi élmény."
– Puskás Panni, Revizor, 2024.
„Horváth Nóra most Oláh Balázzsal közösen vágott bele egy újabb kísérletbe, abból kiindulva, hogy a parasztság, valamint a népzene és néptánc végleges eltűnésével jelenünk városi népművészete a party-kultúra lett."
– Fuchs Lívia, Élet és Irodalom, 2024.
BIO
Horváth Nóra és Oláh Balázs 2021 januárjában kezdtek el együtt dolgozni és a Magyarországon élők aktuális tánckultúráját kutatni és dokumentálni. Kitartó törekvésük, hogy olyan új kommunikációs csatornákat keressenek, amelyeken keresztül különböző társadalmi közegekből érkező nézőket tudnak megszólítani. Céljuk, hogy a Budapestre koncentrálódott kortárstáncot a művészethez kevésbé hozzáférő közösségek számára is elérhetővé tegyék. Munkáikban a jelenkor szociális táncait – mint például az urban-t vagy a néptáncot – a kortárs előadásokra jellemző dramaturgiával ötvözik, és ezzel új formanyelvet hoznak létre. Fontos számukra, hogy művészetük egy szélesebb közönség számára is értelmezhető legyen, miközben a nyers fizikalitáson keresztül őszintén és radikálisan reflektálnak mai társadalmi kérdésekre, problémákra.
Horváth Nóra budapesten élő koreográfus és táncművész, a Collective Dope társalapítója, valamint a Compagnie du Hanneton/James Thierrée (2020–2023) és az Unusual Symptoms – Theater Bremen (2018–2020) korábbi tagja.
Oláh Balázs a Magyar Táncművészeti Egyetemen és a salzburgi SEAD-ben végezte tanulmányait. Együtt dolgozott a Tünet Együttessel, a Hodworks-el és Mészáros Mátéval, emellett az AHA Collective társalapítója.